Isten Éltessen Hercegem!

 A mai nap az egész udvarnak fontos. Hisz a hercegünk újabb évvel lett közelebb a trónhoz, amit mint eddig mindig egy bállal ünnepel az ország. A királyi család barátai a grófok, bárok érkeznek ilyenkor temérdek ajándékkal. Királyunkról tudni illik, nem egy hatalmával kérkedő ember, így az alattvalóitól nem várja el, hogy hatalmas ajándékokkal kedveskedjenek fiának. Őméltóságának bőven elég, ha egészséget, boldogságot és még mi egyéb dolgokat kívánnak.
 Persze ez a bál sem teljesen arról fog szólni, hogy a hercegnek születésnapja van.   Mint ahogy a szokás tartaja hercegnő kell az urfink mellé, ha majd arra kerül a sor, hogy ő foglalja el a trónt, hisz egyedül irányítani az országot lehetséges, de nem ajánlatos. A szerelmi élethez még fiatal, ezért a szülei választanak hozzáillő párt. Viszont nem lennék abban olyan biztos, hogy egy gyönyörű leány felkeltené figyelmét. Mert amilyen ártatlan, annyira mocskos is az ifjú.

- Jungkook! Figyelsz te rám?  - néz rám mérgesen.
- Elnézést felség, de láthatja, hogy az apja nekem adta a legtöbb, legfontosabb feladatok ellenőrnézést, előkészítését.
- Ócska kifogás! Inkább mondanád azt, hogy nem vagy rám kíváncsi! - ezzel ott is akart hagyni, de vissza rántottam. Meg se szeppent, sőt őrült is neki. - Na még sem olyan érdekesek es fontosak azok a feladatok? - pimasz mosollyal az arcán fúrta tekintetét enyémbe.
- Nem tanult elég tiszteletet, kis suhanc. - kijelentésemre lelohadt vigyora és már kezet emelte - Ha megüt, tudjuk kinek lesz belőle baja,  és nem mondhatja azt, hogy ki provokáltam! Most viszont menjen a dolgára. Felség. - azzal el is "dobtam" kezét fogasomból és otthagytam. Kis ficsúr, magának való.

 A nap további részében azt se tudtam hol vagyok. Már féltem, hogy minden a feje tetejére fog állni, de hála a profi személyzetnek ez nem alakult így.
- Jungkook, drága lelkem! - szólított dadus - Sápadt vagy fiam. Ettél te ma? - csak fejemet ráztam nemlegesen - Buta gyermek, ülj le hozok neked egy kis előleget az esti desszertekből. - és mire válaszoltam volna, hogy nem szükséges már el is tűnt a konyhában.
- Még, hogy fontos feladatok, mi? Most is itt lustulsz a helyett, hogy végeznéd a dolgod!
- Már minden készen áll az estére és csak, hogy tudja ő méltósága egésznap, most ültem le először. - nem akartam rideg lenni, mint ahogy ő velem. Látszik, hogy még gyermek, de a szeretkezéshez lenne esze.
- Oh hercegem ön is itt van? De hisz magának nem is lenne szabad itt lennie. Ejnye!- mosolyodott el visszatérve dadusunk.
- De daduuus ~- nyavogott- kíváncsi vagyok milyen finomsagokkal által elő nekem.- ölelte meg az alacsony nőt akitől már most kétszer magasabb.
Meg se lepődve ártatlan viselkedésén fogok hozzá a falatozáshoz.
- Jungkook veled viszont beszélni szeretnék, a szobámban várlak. - halk sóhajt engedve, indultam utána.
Szobája ajtajához érve, kopogtatás utána, beléptem rajta. Viszont ami fogadott el állította lélegzetem.
Már alkonyodott és ő egy szál köntösben kint ült az ablakában. De hamar visszatértem az elmúlkodásból rohantam hozzá, hogy elvigyem onnét.
- Hercegem maga megőrült?!  Ki is eshetett volna!  Hogy lehet ilyen felelőtlen! Már reg készen kellene lennie, a bál perceken belül kezdetét veszi maga meg csak itt henyél nagy nyugalomban, és...
- Css - ujját számra helyezvehalgattat el - nem azért hivattalak, hogy fejemet vedd.
Elkapva ujját szám elől, vonom kérdőre.
- Akkor?
- Nem felejtettél el valamit?
- Nem hinném, miért kérdi?
- Hogy felejthetted el a saját születésnapod Jungkook? - és ekkor esik le, hogy tényleg születésnapom van.
- De ez most, hogy jön ide felség?  Inkább készülődne! - forgalom meg, mint mindig.
- Bál utána itt várlak a szobámban, és ne merj el lógni! - és csak egy csókot nyomott számsarkába. - Most pedig elmehetsz had készülődjem, ahogy kérted.

Már az erkélyén várom őt, de ő sehol.
Lemerem fogadni, hogy csak bosszút áll azért amit mondtam neki. De, ha egyszer tényleg olyan, mint egy suhanc.
Már elhagyni készültem erkélyét, mikor megjelent egy szal köntösben. Lazán volt megkötve derekán így jobb válla es mellkasát nem is takarta, és ahogy a beszűrődő holdfény meg világítja egész testét, lélegzet elállító.
- Ugye nem elmenni készültél? - kezd közeledni felém, de nem vezethetem el vele a fejem!  Még mindig gyerek, meg amúgy is hozzá sem érhetnék! - Már megint nem figyelsz rám! Mi vagy ki fontosabb, mint én?
-Honnan veszed, hogy nem e önre gondolok? - ridegnek kell lennem.
- Ahj hagyd már ezt a mázódást és csókolj meg.
- Nem.
- Parancsolom! - furfangos kölyök.
Magamhoz húzva átkaroltam derekát, majd lassan ajkaira hajolva csókoltam meg. Ő csak kezeit nyakam köré fonta, úgy vonva magához meg közelebb. De levegőnk elfogyott így elengedtem és távolabb léptem tőle. Nem értette miért teszem ezt.
- Taehyung kérlek, ne most kezelj úgy, mint a király fia. Érints meg úgy, mint hitvesed! Tudom, hogy te is szeretsz azzal a szerelemmel, mint én téged. - most nem azt a fiút láttam, kit nap mint nap. Most más volt. Most kész lett volna összetörni, ha elutasítom, pedig tudja nincs más választásom. - Csak a ma estére te leszel az én hercegem és megteszek bármit, amit kívánsz.
- Taehyung, tudod, hogy ezt nem lenne szabad!  Kérlek értsd meg ezt. - fordultam el tőle.
- Nem! Nem fogadom el! Most őszintén mire jó ez neked?! Mit kell még megmutatnom neked, hogy epekedj értem?! Miért nem vagyok elég?  Valaki mást szeretsz talán?! Válaszolj! - már a végére kiabált.
- Ne kiabálj!
- Ne merd terelni a témát!  Válaszolj!  - határozott, túlságosan is.
- Legyen!  Nem, nem valakim van hanem családom Taehyung! Feleségem van akihez hűnek kéne lennem, de nem tudok az lenni Miattad! Meg ne hogy már én legyek azért a hibás, mert maga igen csak élni akarja szekszuális élete és mindössze tízenhat éves! Epekedni meg me epekednék érted!  Éjjel-nappal ezt teszem, ha nem vetted volna észre! Nekem így vagy a legtökéletesebb. - könnyei lassan folytak végig arcán. Szörnyű érzés hazudni, de talán így megtudom még fékezni.
- Nem! Nem! Nem!! - kezdte el ütögetni mellkasom - Nem lehet igaz!  Tudom, hogy csak hazudsz! Neked én vagyok a családod örökre!  Ne hazudj nekem Jungkook! - gyűlölöm magam, hogy miattam van ilyen állapotban. - Jungkook kérlek mond, hogy hazugság! Könyörgöm... - hírtelen összeesett, de szerencsére elkaptam mielőtt találkozott volna a padlójával.

Egész éjjel fent voltam és vártam mikor fog felkelni, egy percre se hunytam le a szemem.
- Jungkook.. - hangjára azonnal felkaptam a fejem.
- Hercegem aludj. Most pihenned kell. Túlságosan felzaklattad magad. - fogtam meg kezét agyánál térdelve.
- Ezt meg kell beszélnünk. Most.
- De...
- Nincs, de!  Csak válaszolj a kérdéseimre. Kérlek.
- Rendben.
- Tényleg van családod? - már itt megakadtam. Nem tudtam mit is kellene mondanom neki. - Jungkook, kérlek.
- Nincs. - láttam rajta a megkönnyebbülést, de nem mutatta ki teljesen.
- Akkor mégis miért mondtad, hogy van?
- Megakarom magunkat óvni! Ezt kellene meg értened. Ha lebuknánk nem kegyelmeznének nekünk tudod jól. De én nem karok neked rosszat, és ezért is inkább hazudtam neked. Viszont nem hittem volna, hogy ennyire fel fog zaklatni téged. - hajtottam le fejem.
- De én szeretnélek magam mellett es erről apám is tud.
- Azt nem tudja viszont, hogy ezt szerelemmel akarod megpecsételni.
- De igen!  Én már régen elmondtam neki, hogyan is érzel irántad, csak a nép nem tudja, hogy a király egyetlen gyermeke szerelmes komornyikba. - lefagytam. - Ezért közeledtem hozzád bárki előtt a palotában, mert itt mindeki tud erről és most már te is. - simított döbbent arcomra.
- És atyád csak úgy belement abba, hogy velem lehess?
- Igen. Emiatt szerettem volna magam ma este neked adni, mint ajándék és szerelmünk kezdése képp.
- Ho-ogy MI?! Hercegem!  Maga nem valami khm tudja mire gondolok...- reakcióm csak jót nevetett majd felhúzott magához.
- Szeretlek - arcomat fogva nézett szemeimbe.
- Én is szeretlek. - csókoltam homlokára. - De atyádnak nem említetted mire is készültél ma éjjel, ugye?
- Ha azt mondok igen, mit mondasz? - hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Inkább semmit. Talán az a legjobb, ha semmit. - válaszom hallatán hangos nevetésbe kezdett.
- Isten Éltessen Hercegem! -szorított magához, mint egy plüsst.
-Téged is királyfim. - majd álomra hajtottam én is fejem.

Hey! Playboy ~ 2

Éreztem, ahogy végig simított derekam mentén és hírtelen nemességemre fogott. Csupán egy mély levegőt vettem. De tudtam, hogy tudja mit akarok. Élvezi, hogy kínozhat. Hisz elegendő már a tekintete és már forr a vérem. Ha ez így folytatódik, esküszöm nem fogom vissza az önkontrolomat.
- Én most akarlak Kyungil. Négy év alatt senki nem tudta azt kihozni belőlem ami te. Mire vársz még?!
- Én nem csak most kívánlak. Magam mellett akarlak tudni véglegesen. - szemei gyermekien csillogtak. Gyönyörű.

- Hey fiúk! - persze hát a pillanatunkat nem lehet nem megzavarni.
-Mit akarsz már Sehun?!-kérdezem kicsit ingerülten.
-Hoho! Én csak ezt szeretném odaadni- nyújtott felém egy kulcsot- a verda kint vár titeket. A klubban majd mi tartjuk a frontot. Most pedig húzzatok innen. - mosolyog felénk. Viszont nekem se kellett kétszer mondani, kezéből kikaptam a kulcsot és a kis névtelen szerelmemmel tartottam ki az épületből.

Az ajtón be rontva kaptam fel ölembe, vadul csókolva egymást, indultam meg vele a hálószobámba. Útközben persze "elhagytuk" felsőinket.

Hálómban csak gyengéden az ágyamra döntöttem. Kicsit meglepődtem ezen, mert olyan hevesek vagyunk, de én még most is óvatosan érek hozzá. Csillogtak szemei, imádtam ezt a látványt. - Jang Yijeong.
- Tessék?
- A nevem Jang Yijeong.- válaszolni se hagyott. Tarkómra kulcsolva ujjait, húzott le magához egy lágy, érzéki csókra. Éreztem, ahogy kis lénye megremeg alattam. Annyira édes. Mutatja itt a kacér legényt, közbe meg egy ártatlan kisfiú. Valamivel mindig megtud lepni, mint most is.

Hirtelen fordított helyzetünkön, és már a nadrágom gombjával játszott. Remegett a keze, zavarban is volt, így felültem amin ő lepődött meg, s kapta rám ijedt tekintetét. Gondoltam kicsit húzom az agyát. Csak szimplán kedvességből.
- Miért vagy zavarban? -próbálom elővenni a macsó tekintetem.
- É.. én nem is vagyok zavarban. - fordította el tekintetét rólam, amin csak mosolyogni tudtam. - Akkor miért dadogsz?
- Kyungil! - rivalt rám hisztivel.
- Yijeong. - suttogtam fülébe, amibe bele is haraptam. A hangjából ítélve tetszett neki.
- Ne csináld ezth.
- Miért ne? Amennyit vártam rád, ennyi szerintem kijár. - mosolygok rá kacéran.
- A franba is veled! Négy éven keresztül, végig ott voltam a szemem előtt, de te bamba módon észre se vettél. - szóhoz sem jutottam. Mi az, hogy végig ott volt és én nem vettem észre?!
- Tessék ?!
- Négy éven keresztül minden nap kerestelek a klubban, de egy srác mindig elküldött. Azt mondta látni sem akarsz, de én ebbe nem nyugodtam bele könnyen. Aztán ma elkaptál.
- Hogy nézett ki az a srác? - hangom komor, rideg. Kicsit megijedt, de nem hagyta abba mondanivalóját.
- Kb olyan magas, mint te és szőke. Az a srác aki adta neked a kulcsot. - és itt volt végem. A legjobb barátom aki mindenben támogatott, így elárult volna ?!
- Kyungil... - de nem tudtam válaszolni, csak dermedten néztem magam elé. Viszont rövid időn belül két ölel kart éreztem magamon, amik erősen tartanak. Ez az érzés melegséggel, boldogsággal tölt fel. Viszonoztam ölelést és csak jobban bújt hozzám, mint egy kisgyermek. Óvatosan csókokkal hintettem be nyakát. Kicsit meg emelkedett, ezt kihasználva húztam le róla nadrágját. S, mint a legelején, akár egy vadmacska úgy lendített ki vezető pozíciómból. Visszalökve fekvő állapotba úgy ült ölemre, amit egy jóleső sóhajjal díjjaztam. Végül sikeresen leszedte rólam alsómmal együtt nadrágom. Nem voltam zavarban, de ő annál inkább. Hevessége pillanatok alatt elillant. Enyhe pír lepte arcát, így olyan gyermeki. Tágra nyílt szemekkel méregette méretem.
- Tetszik? -kérdezem tőle egy perverz mosoly kíséretében, amire csak rám kapja a fejét egy ijedt tekintettel. Mire felfogtam mit is kérdeztem, addigra meg nagyobb pír lepte arcát. Édes. Ezt a helyzetét kihasználva, újra fölé magaslodtam.

Amilyen lassan csak lehetett kezdtem el testét óvatos, gondoskodó csókokkal ellepni. Egyes érzékeny részeit érintve bőrének, mindig megvonaglik alattam. Ezeken a helyeket sok időt töltök, persze mind ezt azért, mert szeretném egy kicsit kínozni is.
- Kyungil haldhatnál.... Oh Jézusom~. - tetszik mikor hangja vagy három, négy oktávval megy fentebb. De kérésének eleget teszem és folytatom felfedező utam testén. Hát mondjuk ő se szégyelheti méretét. Meglepő, hogy egy ilyen ártatlan teremtés egy kisebb "kobrával" rendelkezik. Még a végén kiderülne, hogy nagyobb, mint nekem! Aaa lehetetlen!

Ajkaimmal belső combját kényeztetem. Hangosan veszi a levegőt, már rendesen azt hittem elaludt, de szerencsére, annál izgatóbban csinálom a dolgokat. Folyamatosan remeg, amivel csak fokozza bennem a vágyat, és minél többet akarok belőle. Nemességéhez közeledve, végig szemébe nézek. Arca szinte már egy paradicsommal egyenlő. De nem váratva tovább, tüntetem el számban, úgy mintha csak a kedvenc nyalókám lenne. Ő csak megfeszül és mély hangon nyög fel, vissza vágva magát fekvő pozícióba. Élvezem, hogy játszok idegeivel, minek eredménye a hajam tépése miközben szivogatom, na meg persze azok a vággyal teli sikolyok amikre már régóta vártam.
- Kyungiil-ah fejezd be... Isteneeem~ Aah, neem, neem bírom KYUNGIL. - azzal ki is engedtem számból.
 - Hol tanultál te így? - mint aki lefutotta a maratont úgy liheg.
- Négy év után most vagyok újra úgy ágyban, hogy nem csak alszom. Amúgy ez volt az első, hogy ilyet csináltam, szóval érezd magad megtisztelve. - játszom a beképzelt macsót, mire csak felnevet.
- Rendben uram. - majd lehúzva magához egy már mondhatni szerelmes csókra. Szerintem, ha valaki most külső szemmel nézne minket biztos vagyok benne, hogy azt hinné együtt vagyunk. Egyik keze hajkoronám közt maszíroz, másik pedig díszítőset játszik a hátamon. Az érzésre csak dereka alá nyúlva ülök fel vele. Ő csak lassan elválik tőlem, mire realizálja milyen pózban van, újra elvörösödik. Hüvelyk ujjam lassan simítom alsó ajkát, ami lentebb ejt így el nyílt ajkai közé véve ujjaim játszik velük, amitől én jövök zavarba. Csukott szemmel nedvesíti. Látszik rajta, hogy élvezi amit csinál, főleg amennyire beleélimagát. Én csak hajába vezetem másik kezem, óvatosan húzva hátrébb fejét ezzel kiengedve szájából "játékszereit".
- Vigyázok rád. - suttogom, miközben homlokát enyémnek dönti.

Első ujjamat még jól is fogadja, másodikat már egy kicsit akadozva, a harmadiknál már szét nyílt ajkai közül kisebb keserves nyögés hallatszik. Sajnálom egy kicsit, de ha nem akar zokogni alattam - és én sem akarom - akkor ezen túl kell esnie. Gondolat menetemet kezemre való mozgása és halk sohajai számítják meg.
- Kyungil ne várass tovább. Kérlek. - nyakamat próbálja ingerelni lágy csókjaival, miközben én lassan, kárt nem okozva benne, húzom ki belőle ujjaim.

Nem tudom miért, de inkább vissza döntöm őt fekvő pozícióba, mint ahogy az elején is volt. Így talán kényelmesebb.

Oh Kyungil, kit akarsz te álltatni a hülye magyarázkodásoddal? Azt akarom, hogy ez ne csak egy menet legyen amit gyorsan megejtünk és kész. Szeretném, ha ez nem csak nekem, de neki egy felejthetetlen éjszaka lenne, és nem tűnne el reggelre, mint akkor. Azt nem tudnám elviselni. Mert igen, négy évvel ezelőtt mikor találkoztunk a klubban már akkor tudtam, hogy ő az enyém lesz! Viszont azzal nem számoltam, hogy magába bolondít egyetlen éjjel alatt.

Épp hogy a háta éri a lepedőt, úgy karolja át nyakam csókot lopva tőlem. A kis vadóc még lökött is egyet a csípőjével, jelezve milyen türelmetlen. Válasz képpen csak morogtam egyet. - Szárazon nem lenne számodra kellemes.
- Ezen tudunk segíteni. - selytelmes mosolyt ejtve felém, hirtelen fordított helyzetünkön.
- Nincs arra szükség, az ágy mellett ott a síkosító.
- Nem baj, csak lazulj el. - és csak lentebb csúszott, s mire nyúltam volna utána, addigra egész hosszom eltüntette. Erőtlenül rogytam vissza a párnák közé, hála a annak a kitanult nyelvének.

Szinte már teljesen elvesztettem az eszem mikor megérzem torkának kezdetét és így tovább.

- Oh anya, ezt ne csináld többet, ha hosszú estét akarsz. - de meg se hatottam szavaimmal, inkább csak bátorítottam cselekedetei alapján, viszont akkor nekem kell közbelépnem.

Hajánál fogva húztam vissza magamhoz, s újra átvéve az irányítást. Persze csak kipirulva mosolygott, de azt a mosolyt hamar el is tüntettem csupán annyival, hogy hirtelen merültem le benne. Én csak próbáltam nem elsülni a saját hülyeségem miatt, míg egy rossz ribanchoz hasonlóan lecsukott szemmel önfeletten mosolygott magának. Na igen ebből is látszik, hogy szereti, ha nem csak magas az illető. Khm.

Persze vártam jelzésére, amit igen hamar meg is adott. Felette támaszkodva kezdtem lassú mozgásnak amit csak kisebb nyögésekkel illetett. Mondjuk nyugtot nem hagytam neki, hiába volt lassú a tempó azért egy két lökésnél erősebb voltam a kelleténél aminél, ha jól láttam szemei kicsit felakadtak és hangosabbá vált. Ezek után gyorsítottam, de az ilyen lökéseket nem hanyagoltam, sőt szeretettel szaporítottam ezeknek a számát. Ami nagyon is a tetszésére volt.

- Ott! Még, ahj kérlek! - meg vagy! De én meg is inkább megállok a mozgásban, mire csak bosszúsan néz rám.
- Kyungil! Ne szórakozz! - csak mosollyal illetem.

Átkarolva, újra ülő pozícióba helyezve magunkat, vártam, hogy magától rájönnöm, rajta a sor.

Persze ellátotta száját mikor tövig benne voltam. Hamar leesett neki, hogy most egy kis lovaglás jön.

Karjait nyakam köré fonta, ajkait pedig enyémre tapasztotta. Mondjuk eközben folyamatosan azt a pontját ingerelve, még rásegítettem kezemmel a dolgokra. Ezek hatására kezdett egyre gyakrabban rám feszülni, amivel engem is közelebb hoz a véghez.

- K-Kyungil én...

 - Tudom, én is. - azzal egymás tekintetébe elveszve érjük el határainkat. Fáradva dönti homlokát enyémnek, meg nem szakítva a szemkontaktust. Úgy tartva őt, mint egy porcelán babát dőlök el vele az ágyon, úgy húzódva kis belőle.

Még felette támasztom magam és keressük a másik lélektükrében a válaszokat. Vajon megint elmegy vagy most marad? És ha elmegy összeroppanok vagy feltudom majd dolgozni és eltudom majd engedni végre? Na de , ha marad akkor meddig ? Végleg mellettem lenne végre?

- Szeretlek! - jelenti ki enyhén végig simítva tarkómon, amitől csak a jóleső borzongás megy végig testemen. Mégis a szóra, a szívem hevesebben kezd el verni, szám is mosolyra húzódik.
- Szeretlek Song Kyungil! - mosolyog rám ő is.

- De azért reggelre még itt legyél mellettem, mert ha nem, megkereslek és ketrecbe zárlak örök életedre! - hajolok ajkaira egy rövid csókra.

- Ahh, nem pont erre a válaszra vártam, de úgy lesz ahogy szeretnéd. Ha kell melletted leszek örökre, amit, hogy őszinte leszek én se bánnék. - azzal csak elfekszem mellette, majd magamhoz húzom. Fejét mellkasomra téve hunyja le szemeit így lépve át az álmok kapuját.

Az ablakomon bámulok kifelé miközben haját birizgálom, elmerülve a szoba csendjében.
- Én is szeretlek egyetlenem, Jang Yijeong. - suttogom fülébe, mire csak még jobban hozzám bújik. Arcán egy halvány mosolyt vélek felfedezni. Egy utolsó csókot hintek homlokára, s hunyom le szemeim követve őt az álmok mezeire.

Hey! Playboy~

Zene. Alkohol. Mámor. Émelygés. Vonzalom. Igen erről szól az életem.
Most is csak figyelem a páholyomból a táncoló népet. S, még sincs köztük az az egy ember, akit már négy éve láttam utoljára. Egyszerűen felejthetetlen volt az az egy éjjel. Akkor olyan volt, mint ha csak mi ketten léteztünk volna, senki más csak mi.. Annyira álomszerű volt. Barna göndör haj, majdnem fekete szempár, alacsony bájos, mégis merész teremtés.
Azóta is várom őt, de már kezdtem feladni.
- Kyungil még mindig?
- Nem nyugszom addig, míg újra nem érinthetem. Nekem ő kell. - persze a többiek azt hitték, hogy bolond vagyok. Sosem voltam szerelmes és nem is leszek. Nem nekem találták ki ezt a műfajt. Ebben viszont az a furcsa, hogy, ha őt látom, akkor egyszerre vagyok ideges és nyugodt, fázok is meg melegem van.
S, ekkor hangzott el az a bizonyos dal, ami szinte égette a dobhártyám.
- Hyung nézd. - és újra láttam őt, figyeltük egymást, de mégsem tettünk semmit. Mégis, mint, ha olvasna gondolataimban egyszerre indultunk el a másik felé. Már mikor elhittem, hogy csak pár méter, akkor irányt váltott a szobák felé. De ő is elhitte, hogy majd hagyom csak így beosonni egy szobába.
A csuklóját elkapva csuktam be az ajtót és annak préselve figyeltem, élveztem közelségét.
Semmit sem változott, csak a vonásai élesedtek. Megbolondulok.
- Hol voltál négy évig?- tekintetét az enyémbe fúrta és sejtelmes elmosolyodott.
- Csak nem várt rám "ő nagysága"? Napokat nem számoltad esetleges?
- Most gúnyolódni akarsz? Tudod te, hogy kivel beszélsz?! Van fogalmad róla?!
- Kinek ne lenne Song Kyung Il. - honnan tudja a nevem?! Akkor éjjel nem is mondtam neki semmit, mert csak.... Khm. Már a gondolatra is felforr a vérem. - Kettőnk közül csak te nem tudod, hogy én ki vagyok.
- Csak egy szavamba kerül és tudni fogok rólad mindent!
- Négy év alatt mégsem sikerült Kyungil. - ezzel belém fojtotta a szót. A kicsikének igen csak fel van vágva a nyelve. Majd én móresre tanítom! – Elvitte a cica a nyelved? Vagy csak fáj az igazság?
- Hm, igazad van, de azon az éjjel...
- Gyerünk, mond el mi volt akkor, had élvezzem azt, hogy sóvárogsz. – miért teszi ezt velem? Azok a vággyal teli pillantások az egész teste lázban ég már most. De én beszélek?! Én majd fel robbanok, már a sikojait akarom hallani, ahogy már a szemei fel-fel akadnak az élvezettől, ahogy a hátam tépi, karmolja.
- Mi lenne, ha a lényegre térnénk inkább?...

-KaiSoo- : Elpirulástól az ágyig.. 2/2

 
Kyungsoo :
Mondjuk mikor megláttam azt a képet SoJinről meg arról a nyomorékról akkor, ha nagyon őszinte akarok lenni örültem is meg nem is. Örültem, mert már rég más tetszik és legalább kimondhattam nyomos okkal a szakítást. Ami pedig haragomat illeti az az, hogy átverve éreztem magam, hisz a tenyeremen hordoztam mindig és erre ez a hála?! Kainak végig igaza volt, hallgatnom kellett volna rá, de én persze, hogy a fejem után mentem. Se baj most bocsánatot kérhetek tőle. De kinek akarok én hazudni? Jongin mindenféle téren lányok álma és persze az enyém. Én még is kétlem, hogy majd pont én kellenék neki, aki két lábon járó szerencsétlenség, aki oly bamba még az élethez lenne az életének adná az értelmét. Hah az egész nevetséges lenne, s még is ott van bennem a remény, a hátha. Aigo Kyungsoo álmodozz csak esténként, legalább ott enyém lehet mindenestől. Az a rózsaszínes ajak, a mély barnás szeme, a hibátlan alakja hmmm.... Egyszerűen tökéletes.
Az óráim hamar teltek, már csak táncóra volt hátra, ami alól megint kimentettem magam és inkább figyeltem a többieket, de legfőképp őt. Mindig is imádott táncolni és tehetsége is volt hozzá, nem is kevés. Én pedig minden egyes mozdulatát imádom, ahogy "átéli" a zene lényegét, olyan meseszerű az egész. Mondjuk kicsit se vagyok feltűnő, hogy csak őt figyelem de szerintem már hozzászokott, hisz minden alkalommal figyelem. De még is mit kezdjek azzal, ha nem bírom ki, hogy ne figyeljem? Mást úgy se tehetek.....
- Kyungsoo, hahóóóó hallasz?
- Mi? ... Jaaa ... Ő.. Khm, tessék? - teljesen elbambultam....
- Édes vagy ilyenkor. - na ezt tuti csak beképzelem.... Most tényleg ezt mondta? Oh mama, ő fogja a végemet okozni egyszer.- De hova is akartál menni vásárolni, mert ugye menni akarsz vásárolni, nem?
- D...de- ez az Kyungsoo dadogj még hozzá és tényleg gáz lesz a helyzet.
- Hyung van valami gond? Vagy rosszul vagy?- egyem meg, de édes ilyenkor, még is csicska mód itt pirulgatok előtte.
- Nem semmi baj - nem valami hiteles állítás, amit persze egyből levett -, tényleg!
- Aha persze, na mindegy majd elmondod ha akarod. Addig is menjünk fel a coliba mert nem szeretnék ilyen csapzott fejjel sehova menni. - ah ne csak ne kacsints, az még veszélyesebb, mint a mosolyod.
- Rendben.- alig hallhatóan válaszolok, ez mind a zavarom műve...
                                         ~ ~ ~                    
Egész bevásárlás alatt nem tudtam levenni róla a szemem. Egyszerűen annyira aranyos volt, mintha egy nagy gyerek lett volna mikor meglátott egy nagy plüss macit. Persze azonnal kiszúrta a pingvineket is. Egyedül tőle álltam, ha pingvinnek szólított, pontosabban "pingvin hyung". Szerinte olyan voltam, mint az a cuki kis hal faló állatka és emiatt vettem neki egyet belőle, persze jobban tetszene ha engem szorongatna esténként....
                                         ~ ~ ~
Amint hazaértünk, kipakoltunk és leültünk filmezni egy kicsit. Végül is péntek van és tanul is ráér még. De őszintén szólva, kicsit se kötött le a film. Végig csak őt néztem és persze le is buktam. Nem is én lennék amúgy....
- Hyung.
- Hm? - csak egyszer ne figyeljek oda arra, hogy meg van a tisztes távolság tőle és máris sarokba szorít. - Kai, egy kicsit khm ...
- Közel? Túl közel? Talán zavar? - aaah neeem hool már, végül is a földön ülünk és te a képembe vagy és maximum öt centiméterre van a szád, de tényleg hol zavarna már ....
- Kai mire ké....- és kész ennyi volt. Tarkómra fogva húzott magához és olvasztotta egybe ajkainkat. Vér nyomásom az plafont veri, tipikus szerelmes melegség öntött el. Csókja íze akár a méz, ellenállhatatlan. Karommal körülölelem nyakát, mire hirtelen a fal mentén állásba segít anélkül, hogy elválnának ajkaink. Se perc alatt az ölében találom magam. Minden olyan álomszerű és hihetetlen, s még is a levegő sem tart örökké köztünk. Vágytól éhes szemekkel figyeljük a másikat, de nekem még is lenne annyi kérdésem hozzá és egy se jut az szembe, de talán most jobb is.

- Bánatomban boldogságom, reményem, utamat világító csillagom, életemnek értelme. Ugye velem maradsz örökre ? - könnyek szöktek szemeimbe. Sosem hittem volna, hogy egyszer ő fogja ezeket mondani. Egy szót se tudtam kinyögni csak hevesen bólogattam és megcsókoltam. Annyira elmerültem érintéseiben, csókja izében, hogy észre se vettem, hogy már az agyán voltunk összefonódva....

                                       * Reggel*      
Álmaim legnagyobbika vált valóra a tegnapeste folyamán. Egyszerűen nem tudom elmondani milyen boldog vagyok. Mintha már mindent eltervezett volna.
Még most sem tudom felfogni mi is történik körülöttem. Itt fekszem mellette, pontosabban a mellkasára van hajtva a fejem és csak vigyorgom, mint valami idióta. Óvatosan felpillantok hozzá és, mint ahogy gondoltam is, még alszik. Legalább is úgy tűnt...
- Még ilyenkor is figyelsz ?- hangja egy kicsit rekedtes volt ez még férfiasabbá téve őt.
- Édes vagy amikor alszol.- ezután egy kis ideig csönd telepedett közénk aztán megint meghallottam szuszogását. Mivel én már nem tudtam visszaaludni így hát felöltöztem  - felkaptam magamra felsőt meg egy boxert- csendben. Kiérve a konyhába , benéztem a hűtőbe, hogy miből is tudnék reggelit készíteni. Utólag eszembe jutott, hogy tegnap vettünk reggelire - a maira persze - kroaszont, így a hűtőből kihalászva a narancs levet aztán mindent felpakolva egy tálcára indultam is vissza a szobánkba. Kicsit meglepődtem, hogy nincs ott az ágyban, de miután kinyílt a fürdő ajtó és megbizonyosodtam arról, hogy ő az. Édes mosollyal lépett oda hozzám majd egy csókot lehelt ajkaimra amitől persze, hogy zavarba jöttem. Ezt követően elvesztünk egymás tekintetében, de ezt az idilli pillanatot is megtörte a drága.
- Kyungsoo.
- Tessék?
- A tegnapeste...
- Mi van vele ?
- Ugye nem csak egy este volt a számodra ? Nekem nagyon is sokat jelentett, hisz el sem tudnád képzelni mióta vártam arra, hogy végre magam mellett tudhassalak, hogy a kezedet fogjam és a szemedbe mondjam mennyire is szeretlek. Mert igen Kyungsoo szeretlek, amióta megismertelek azóta tudom, hogy beléd vagyok habarodva. Viszont az érzelmeimet nem akarom rád erőltetni, szóval, ha te nem éreznél így akkor kérlek ezt most közöld velem.- hirtelen fel sem fogom mondandóját, de hamar észhez kell térnem, hisz nem hiheti azt, hogy nem szeretem őt. Így se szó, se beszéd tarkójánál fogva vontam maghoz egy szerelmes csókra.
- Nincs más elvárásom csak maradj velem. Szeretlek és lehet majd az agyadra fogok menni, de kérlek nézd el nekem majd ezeket és teljesüljön most mindkettőnk vágya....