Hey! Playboy~

Zene. Alkohol. Mámor. Émelygés. Vonzalom. Igen erről szól az életem.
Most is csak figyelem a páholyomból a táncoló népet. S, még sincs köztük az az egy ember, akit már négy éve láttam utoljára. Egyszerűen felejthetetlen volt az az egy éjjel. Akkor olyan volt, mint ha csak mi ketten léteztünk volna, senki más csak mi.. Annyira álomszerű volt. Barna göndör haj, majdnem fekete szempár, alacsony bájos, mégis merész teremtés.
Azóta is várom őt, de már kezdtem feladni.
- Kyungil még mindig?
- Nem nyugszom addig, míg újra nem érinthetem. Nekem ő kell. - persze a többiek azt hitték, hogy bolond vagyok. Sosem voltam szerelmes és nem is leszek. Nem nekem találták ki ezt a műfajt. Ebben viszont az a furcsa, hogy, ha őt látom, akkor egyszerre vagyok ideges és nyugodt, fázok is meg melegem van.
S, ekkor hangzott el az a bizonyos dal, ami szinte égette a dobhártyám.
- Hyung nézd. - és újra láttam őt, figyeltük egymást, de mégsem tettünk semmit. Mégis, mint, ha olvasna gondolataimban egyszerre indultunk el a másik felé. Már mikor elhittem, hogy csak pár méter, akkor irányt váltott a szobák felé. De ő is elhitte, hogy majd hagyom csak így beosonni egy szobába.
A csuklóját elkapva csuktam be az ajtót és annak préselve figyeltem, élveztem közelségét.
Semmit sem változott, csak a vonásai élesedtek. Megbolondulok.
- Hol voltál négy évig?- tekintetét az enyémbe fúrta és sejtelmes elmosolyodott.
- Csak nem várt rám "ő nagysága"? Napokat nem számoltad esetleges?
- Most gúnyolódni akarsz? Tudod te, hogy kivel beszélsz?! Van fogalmad róla?!
- Kinek ne lenne Song Kyung Il. - honnan tudja a nevem?! Akkor éjjel nem is mondtam neki semmit, mert csak.... Khm. Már a gondolatra is felforr a vérem. - Kettőnk közül csak te nem tudod, hogy én ki vagyok.
- Csak egy szavamba kerül és tudni fogok rólad mindent!
- Négy év alatt mégsem sikerült Kyungil. - ezzel belém fojtotta a szót. A kicsikének igen csak fel van vágva a nyelve. Majd én móresre tanítom! – Elvitte a cica a nyelved? Vagy csak fáj az igazság?
- Hm, igazad van, de azon az éjjel...
- Gyerünk, mond el mi volt akkor, had élvezzem azt, hogy sóvárogsz. – miért teszi ezt velem? Azok a vággyal teli pillantások az egész teste lázban ég már most. De én beszélek?! Én majd fel robbanok, már a sikojait akarom hallani, ahogy már a szemei fel-fel akadnak az élvezettől, ahogy a hátam tépi, karmolja.
- Mi lenne, ha a lényegre térnénk inkább?...